Kokcidiózis kontroll és szerviz
|
A kokcidiózis paraziták okozta fertőzések az iparszerű baromfitartás
hajnalán még katasztrofális mértékű veszteséget okoztak az ágazat
számára. Manapság már a számos hatásos készítmény kifejlesztésének
köszönhetően ez a betegség jól kontrollálható.
Ugyanakkor elővigyázatosnak kell lennünk, mivel a kokcidiózist okozó Eimeria-törzsek ma is jelen vannak a legtöbb baromfiállományban és bizonyítottan nagyon könnyen alkalmazkodnak környezetükhöz, és végső soron a széles körben alkalmazott szerekkel szemben könnyen rezisztenssé is válhatnak. Az elmúlt néhány évben új vegyületek nem kerültek a piacra! Ezért fontos, hogy olyan kontroll programokat alkalmazzunk, melyek képesek megőrizni a jelenleg hozzáférhető kokcidiózis elleni készítmények hatékonyságát. Ez pedig megfelelő gazdálkodással, valamint a szintetikus szereket és ionoforokat kombináltan alkalmazó praktikus rotációs programok együttes alkalmazásával érhető csak el. A Dakovit Kft. által kidolgozott és alkalmazott kokcidiózis szerviz szolgáltatás felöleli a klinikai és szubklinikai kokcidiózis teljeskörű diagnózisát, mely kiterjed az alábbiakra:
A kapott eredményeket szaktanácsadói és állatorvosi csapatunk
partnereinkkel közösen kiértékeli és a gazdaságos termelés érdekében
megfelelő kontroll-programot javasol.
|
|
| Kérje szaktanácsadóink segítségét a megadott elérhetőségeken vagy kérjük jelezze igényét az info@dakovit.hu címen.
|
|


